Szeretem Afrikát. Az emberek őszinték, nyitottak és élvezik a gyógyítás minden másodpercét. Egójuk nem okoskodik, nem ellenkezik – abszolút elfogadják és természetesnek veszik a bioenergiával történő kezelést.
Bamakoban, Mali fővárosában voltam vendége kedves barátomnak. Látogatásom második napján, teljesen váratlanul, mindenféle bejelentkezés nélkül emberek kezdtek feltűnni a házban – terjedt a híre, hogy megérkezett a “fehér gyógyító”! Sose felejtem el az első vendéget. Éppen arról folyt a diskurzus a barátommal, hogy melyik étteremben ebédeljünk (nem sok van belőlük), amikor arra lettünk figyelmesek, hogy kinyílik szobánk duplaszéles ajtaja és egy fiatal (mint később kiderült, 29 éves) hölgyet három másik nő kísér, pontosabban támogat. Az illető arcán látható volt, hogy erős fájdalomtól szenved. Teste telve volt gyulladással – nem volt képes átlépni a küszöböt! Gyakorlatilag betuszkolták a szobába. Folytak a könnyei a fájdalomtól, nem volt beszédes kedvében. Egyik kísérője, édesanyja kezdte el magyarázni, hogy már sok éve szenved ezekkel a tünetekkel – gyakorlatilag nem lehetett megérinteni a testét, annyira érzékeny volt a fájdalomra. Egy nagy műanyag szatyorban hozták a korábbi orvosi kezelések papírjait. Az elmúlt pár év során hét alkalommal volt Párizsban kivizsgáláson (Mali valaha francia gyarmat volt, innen a kapcsolat) – de nem tudtak rajta segíteni. Állapota csak rosszabbodott. Nehezen sikerült lefektetni a pamlagra, bármely pozíció nagy fájdalmat okozott neki.
“Na, most fel van adva a lecke!” – gondoltam magamban. Aztán eszembe jutott, hogy gyakorlatilag minden gyulladásos betegségnek hasonló az oka és az én dolgom csupán annyi, hogy közvetítsem számára a Gondviselő energiáját és szeretettel megpróbáljak segíteni a legjobb tudásom szerint. Kb. egy órás kezelést kapott, amelynek végén csak annyi eredményt láttam, hogy feltűnően nyugodtabbnak látszott. Elmondta, hogy kevésbé érzi a fájdalmat. Beszéltem neki a káros földsugárzásokról és megemlítettem, hogy szeretném látni a lakását, azt a helyet, ahol alszik.
Barátommal aznap este látogattuk meg. Érdekes volt a hatalmas város, Bamako utcáin ülni a légkondícionált terepjáróban – és a sötétben ügyesen kerülgetni a kivilágítás és aszfalt nélküli, fél méter mély és több négyzetméteres kátyúktól hemzsegő utcákon elénk ugráló emberáradatot. Ötmásodpercenként meg voltam győződve arról, hogy valakit éppen elütünk. Nem tudom miért, de folyamatosan Madách “Az ember tragédiája” járt a fejemben.
A hölgy lakása zsúfolt volt, jónéhányan éltek ott és ő magának a padlón jutott hely alvásra. Egyetlen dologra voltam kíváncsi és a gyanúm be is igazolódott. Szobájának kimérése világosan mutatta, hogy két vízér kereszteződésében aludt több éve! Innen hát a súlyos gyulladás. Javasoltam neki egy új helyet fekhelyként (a helyszűke miatt nem volt könnyű feladat). Elmagyaráztam ennek fontosságát és azt, hogy ha továbbra is a régi helyén alszik, akkor nem volt értelme az aznapi korábbi kezelésnek és nem tudok segíteni rajta. Kértem, hogy másnap ismét látogasson meg egy újabb kezelés céljából, reggel 9-re várom.
Kissé lehangolódtam, hogy nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Ment az idő (közben másokat kezeltem). Aztán pontosan délben megérkezett. Azonnal feltűnő volt, hogy csak egyetlen személy, az édesanyja kísérte és a küszöböt, ha lassan is, de egyedül, segítség nélkül is át tudta lépni. Elnézést kért a késésért, de elmondása szerint nem kevesebb, mint 12 órát aludt (!), hosszú idő után először kipihente magát és anyukájának nem volt szíve felkelteni őt.
Egy újabb, az előző napihoz hasonló kezelés következett, majd néhány nappal később egy harmadik. Arra már egyedül jött el (ami az ő esetében nem semmi, ha belegondolunk, hogy a tömegközlekedést lebonyolító rozzant “minibuszokban” átlag kétszer annyian ülnek, mint ahány ülés van). Pár nappal később telefonon értesített bennünket arról, hogy ismét tökéletesen funkcionál, a napjait fájdalommentesen éli. Hálája jeléül pedig nagy örömmel fogadtam el tőle a helyi férfiak által viselt ajándék ruhát (színes nadrág és hosszú blúz), amit az aznapi pizzázásnál büszkén viseltem.
A május végi tanfolyamon résztvevők is elsajátíthatják ezeket a technikákat, amelyekkel hasonló sikerek érhetők el.