RSS csatorna

Így Jár, Aki Nem Bírja Az Evezést…

Posted on

Ma a család elment kajakozni. A 34 fokos Mexikói-öböl víze, a környékbeli mangróve erdők, a sok halászsas és egyéb madarak, az ugráló halak mind vonzóvá teszik a szabadidőtöltés eme formáját. Mintegy három órásra sikeredett a program. Én magam nagy lelkesedéssel eveztem a kétszemélyes kajakot (két felnőtt, de egyedül lapátoltam), sokszor szándékosan felgyorsítva a tempót, amúgy mókából. Kellemes fáradtság lett úrrá rajtam a harmadik óra végére. Aztán hazafelé az étteremben akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor az asztalról a poharat csak egyszerre két kézzel tudtam a számhoz emelni.  🙂  Mire hazaértünk az izomláz már teljes erejével tombolt a vállaimban és a felkarokban. Csak nyögdécseltem. Más ilyenkor a fájdalomcsillapítóhoz nyúl, meg a csoda kenőcsökhöz.

Gondoltam, hogy inkább azonnal leföldelem magam. A komputerem előtt mindíg ott van a “földelt lábalátét”, de most még egy segítséget bedobtam: mindkét vállamhoz egy-egy szintén földelt “tapaszt” ragasztottam (ezek hosszú vezetékkel vannak a hálózati fali dugalj földelés részéhez csatlakoztatva). Alig húsz perc elteltével csak hümmögtem magamban: “Hmmm, ez nem lehet igaz, a fájdalomszint legalább 50%-kal csökkent”. Újabb két és fél óra elteltével, amikor e sorokat írom, örömmel jelentem, hogy a fájdalmam gyakorlatilag elmúlt. Azaz zéró!

Természetesen ugyanezt el lehetett volna érni, ha mezítláb sétálok a kertben. De, mert létezik a lábalátétem, szerettem volna dolgozni a komputeren és egyúttal gyógyulni is. A vállakra felragasztott szintén leföldelt tapaszok már csak hab voltak a tortán és nyilvánvalóan felgyorsították a kezelés hatását.

Izomfáradtság, sportsérülések ellen rendkívüli segítség, ha testünket leföldeljük. Számomra a mai nap ismét egy hétköznapi példán keresztül mutatta be a földelés hatékonyságát.

Reklámok

About JM

Welcome to My Blog!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: